|
MSZP :
elégtelenek a kormány tervei a 100 milliárd forintos költségvetési
lyuk foltozására
Az MSZP szerint a kormány kedden ismertetett
intézkedései alkalmatlanok arra, hogy befoltozzák az idei
költségvetésben a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt
keletkezett százmilliárd forintos lyukat.
Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke
szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: a jövedéki adók emeléséből az
év utolsó két hónapjában aligha folyik be a várt tízmilliárdos
bevétel, ráadásul a jövedékiadó-emelés, ha nem párosul szigorúbb
ellenőrzéssel, a feketegazdaságot erősíti. A gázolaj jövedéki
adójának emelését úgy értékelte, hogy az áremelkedéshez és így a
fogyasztás csökkenéséhez vezethet. Kétségesnek nevezte azt is, hogy
sikerül-e az adóbehajtás hatékonyságának növelésével még idén 40
milliárd forint többletbevételhez jutnia a költségvetésnek.
Hozzátette, továbbra is kérdéses, hogy a kabinet miből fedezi majd,
hogy az Európai Unió bíróságának döntése miatt még idén 250 milliárd
forint áfát kell visszafizetnie a vállalkozásoknak, és nincs
kormányzati válasz arra sem, hogy mi lesz akkor, ha a tervekkel
ellentétben - amint arra több elemző számít - mégsem bővül 2
százalékkal a magyar gazdaság, noha ez további költségvetési
kiigazítást tenne szükségessé. Az MSZP elnöke szerint
szemfényvesztés, dilettantizumus és tehetetlenség jellemzi a kormány
gazdaságpolitikáját. Megjegyezte, nem ismert, hogyan orvosolná a
kormány a jövő évi költségvetés várható problémáit. Bár a kabinet
szeptember elsejéig meg kellett volna, hogy küldje a Költségvetési
Tanácsnak a 2012-es büdzsé alapelveit és főbb számait, ez nem
történt meg - hangsúlyozta. Mesterházy Attila azt feltételezi, hogy
az ellátórendszerek önfenntartóvá tétele érdekében a kormány
tandíjat vezet be, fizetőssé tesz bizonyos egészségügyi ellátásokat
és áttér a svéd nyugdíjmodellre. Szavai szerint a tehetetlenség
jele, hogy a kormány nem tud mit kezdeni a munkanélküliséggel. Ezzel
kapcsolatban leszögezte, nem az államadósság jelenleg tapasztalható
mértékű csökkentése, hanem a munkahelyteremtés és a
gazdaságélénkítés volna a kormány legfontosabb feladata. Sürgette,
hogy a meghatározó gazdaságpolitikai kérdésekről a kormány
folytasson konzultációt, a parlament pedig javaslatának megfelelően
tartson vitanapot ebben a témában. "Az is jó lenne, ha a
miniszterelnök eligazítást adna nekünk, hogy mikor hazudik a
választópolgároknak" - utalt arra, hogy az Origo.hu-n megjelent, a
Wikileaks-ről kiszivárgott állítólagos amerikai diplomáciai
táviratok egyike szerint a 2006-os választások előtt Orbán Viktor
arról beszélt diplomatáknak: a kampányban "hagyják figyelmen kívül",
amit mond. Nem kívánta ugyanakkor kommentálni Mesterházy Attila,
hogy a nyilvánosságra jutott táviratok egyike szerint 2010
februárjában azt mondta az amerikai nagykövetnek Gyurcsány
Ferencről, "nem hagyhatjuk, hogy újra hatalomra jusson".
Budapest, 2011. szeptember 7., szerda (MTI)
|