Mi itt vagyunk!
„Ki mit tud? Pódium
rendezvénysorozat nyugdíjasoknak
Szinte hihetetlen, hogy hatodik évébe lép
a „Mi itt vagyunk! Ki mit tud? Pódium rendezvénysorozat.
Örömmel értesítjük, hogy ebben az évben a nyugdíjasok számára változatlan formában szeretnénk folytatni ezt a szép hagyományt! Mindenkire számítunk, Önre is, aki esetleg évek óta rendszeres fellépő, vagy Önre, aki eddig nézőként volt jelen és most mutatkozna be első alkalommal!
Szeretettel várjuk mindazokat, akik résztvennének és bemutatnák tudásukat vers- és prózamondás, magyar nóta, dalmű, operett, énekkórus, táncdal, hangszeres, képzőművészet, fotó és egyéb szórakoztató kategóriákban.
Jubileumi rendezvénysorozatunk keretében - valószínűleg a gálán fellépési lehetőséget biztosítva - továbbra is szeretettel várjuk mindazon nagyszülők-unokák, szülők-gyermekek jelentkezését, akik közösen szeretnék bemutatni produkciójukat.
Érdeklődni és jelentkezni lehet
szeptember 01-október 2. között:
Palotán: személyesen az MSZP XV. kerületi szervezetének irodájában az Eötvös utca 8. szám alatt minden hétköznap
8.00-16.00 óra között, vagy
telefonon a 307-6320-as számon.
Újpesten: személyesen az MSZP IV. kerületi szervezetének irodájában a Nádor utca 1. szám alatt minden hétköznap
14.00-17.00 óra között, vagy
telefonon a 369-4205-ös számon.