|
NYILATKOZAT
A Magyar
Szocialista Párt XV. kerületei Szervezetének Elnöksége sajnálatosnak
tartja a 2010. július 10-én hajnalban a Neptun u. 72. szám alatti,
az önkormányzat tulajdonát ért betörést, amely a FIDESZ által
használt ebben az intézményben található irodahelységet is
érintette. Reméli, hogy a rendőrség hamar kézre keríti az
elkövetőket. Az MSZP elnöksége ugyanakkor értetlenül és
felháborodással fogadta László Tamásnak a FIDESZ XV. kerületi
elnökének az MSZP-t ért spekulatív és felháborító támadását, vádjait
az általa jegyzett nyilatkozatban.
Az MSZP-t a fenti ügyben László Tamás szavaival élve az „így
kialakult helyzetért” semmilyen felelősség nem terheli, nem
terhelheti. Ezt László Tamás is nagyon jól tudja.
Az Elnökség megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy a FIDESZ kerületi
elnöke nem csak az önkormányzat testületi ülésein,
sajtótájékoztatókon folytat választási kampányt és szocialista
ellenes lejárató hadjáratot, hanem ezt a sajnálatos és felháborító
betöréses eseményt is felhasználja politikai céljaira.
Budapest, 2010.
július 12.
Tóth Imre
MSZP XV. kerületei elnöke
Kapcsolódó
cikkek...
|