Egy héttel ezelőtt a Facebook Tisztiorvos
elnevezésű oldalán megjelent információk szerint, a kánikulában
tovább romlott a helyzet, már „fekete” riasztás (6-os skálán 5-ös
szintű) van érvényben az ország számos pontján. A hír hallatán,
csaknem 2 millió magyar ember érdekében Oláh Lajos, a Fenntartható
fejlődés bizottságának alelnöke haladéktalanul arra szólította fel a
Kormányt, hogy még azon a napon rendeljék el a „parlagfűriadót”,
azonnali hatállyal értesítsék a lakosságot a katasztrófahelyzetről
és minden eszközükkel azon legyenek, hogy a kialakult állapotot
mérsékeljék.
Ezzel szemben a Kormány azóta is hallgat, nem
tesz semmit a probléma kezelése, esetleges megoldása érdekében.
A szocialista képviselő javasolja a Kormánynak,
ha már a csaknem 2 millió magyar ember jajkiáltásával nem is
foglalkoznak, legalább a maguk által elfogadott alkotmányt tartsák
szem előtt! Meddig sérülhet még az egészséges környezethez való jog
– kérdezi az illetékeseket az MSZP-s képviselő. Majd ismételten,
immáron sokadjára felszólítja a Kormányt, hogy haladéktalanul
rendeljék el a „parlagfűriadót” és minden eszközükkel azon legyenek,
hogy a kialakult katasztrófahelyzetet mérsékeljék. Továbbá kéri
őket, számoljanak be arról, mit tettek az eddigiekben az ország
parlagfű-mentesítéséért és mit kívánnak tenni a kialakult
vészhelyzet kezeléséért. Számoljanak be arról, hogy mire költötték
az adófizetők által felajánlott, több mint 1 milliárd forintot? Mi
az, amit azonnal lehet és kell tenni? Kéri, azaz követeli, hogy a
lakosság figyelmét haladéktalanul hívják fel a médián keresztül,
akár társadalmi célú hirdetés formájában, a vészhelyzetre és adjanak
praktikus tanácsokat a „védekezésre”, a probléma kezelésére. Végül
pedig véleménye szerint, a katasztrófahelyzet kellős közepén talán
nem kellene tovább húzni az időt, és azonnali hatállyal ki kellene
nevezni egy kormánybiztost, az ügy felelőseként.
Oláh emlékeztet, az elmúlt időszakban számos
írásbeli kérdést intézett az illetékes minisztériumok és a
miniszterelnök felé is, parlagfű témájában, melyekre kezdetben sorra
az a válasz érkezett, hogy napirenden tartják az ügyet és
folyamatban vannak a döntések. Azonban legutóbbi miniszterelnökhöz
intézett kérdésére, az a válasz érkezett a közigazgatási szünetre
hivatkozva, hogy döntés csak őszre várható. A szocialista képviselő
felháborítónak tartja, mikor minden 5. ember szenved a parlagfű
pollenjétől, közigazgatási szünetre hivatkozik valaki a Kormányzat
részéről.
Felhívja a kormánytagok figyelmét, a parlagfű
pollenje nem ismeri a közigazgatási szünet fogalmát, ne húzzák
tovább az időt, haladéktalanul tegyék meg a szükséges lépéseket!