A Magyar Szocialista Párt XV. kerületi Szervezetének honlapja

FŐOLDAL  
HÍREK  
RENDEZVÉNYEK  
ELNÖKSÉG  
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐINK  
ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐINK  
FIATALOK A PÁRTBAN  
TAGOZATOK  
POSTALÁDÁNKBÓL  
ARCHÍVUM  
KAPCSOLAT  

 

 
Hírek

 

Széll Kálmán Terv - 35 ezerre csökkenhet az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek száma


Az MSZP szerint a felsőoktatás szétveréseként értékelhető, hogy a kormány 38 milliárd forintot akar kivonni az ágazatból. Hiller István, az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: ez az állami finanszírozású képzésben résztvevő hallgatók létszámának radikális csökkenéséhez vezethet, míg a költségtérítések összege átlagosan a duplájára emelkedhet.
A szocialisták számítása szerint ha a Széll Kálmán Tervben vázolt 38 milliárd forintos elvonás megtörténik, a tavalyi 56 ezer és az idei 53 ezer helyett 2014-ben már csak 35 ezer hallgató kezdheti meg tanulmányait az ingyenes felsőoktatási képzésben. Ha a rendszer teljesen kiépül, a jelenlegi 214 ezerről 140 ezerre csökken az államilag támogatott helyek száma - jelentette ki Hiller István. Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy véleménye szerint a kormány nem a tandíjas felsőoktatási képzés megszüntetésére, hanem a költségtérítések összegének megduplázására készül. Mint mondta, a Széll Kálmán Terv a költségtérítéses képzés kivezetéséről tesz említést, és bár ennek jelentéséről az elmúlt napokban vita bontakozott ki, szerinte egyértelmű, hogy annak, aki fizet felsőfokú tanulmányaiért, ezután a képzés költségének egészét meg kell fizetnie. Hozzátette, mivel ma a költségtérítéses hallgatók valós képzési költségük átlagosan 50 százalékát térítik meg, ha "a Széll Kálmánról elnevezett megszorító csomag" megvalósul, a tandíjak összege átlagosan a duplájára fog emelkedni. Egy ilyen mértékű emelés a költségtérítéses hallgatói létszám egyharmados csökkenéséhez vezethet Hiller István szerint. Az MTI azon kérdésére, elfogadhatatlannak tartja-e, hogy a költségtérítés összege a képzés költségének egészét fedezze, a szocialista politikus azt mondta: a képzések összességét tekintve ez a cél irreális, a tandíjat fizető hallgatók számának jelentős csökkenése nélkül pedig elérhetetlen. Beszélt arról is, hogy a hallgatói létszám valószínűsített csökkenése mintegy 10 százalékos oktatói létszámleépítéshez vezethet. Hiller István kijelentette, hogy a Széll Kálmán Terv felülírta a felsőoktatási törvény augusztusban közzétett, majd többször módosított koncepcióját, amelyet így "kidobtak az ablakon". Kiemelte, hogy a Hoffmann Rózsa által bemutatott tervezet még a hallgatói létszám szinten tartásával, illetve enyhe emelkedésével számolt, ehelyett a keretszámok radikális csökkenésére kell számítani. A szocialista politikus összefoglalóan azt mondta: a Széll Kálmán Terv a magyar felsőoktatás szétverésére alkalmas, az így okozott károkat pedig csak évtizedek alatt lehet jóvá tenni. Hozzátette, a terv egésze - benne a tankötelezettség korhatárának leszállítása - azt üzeni, hogy a kormány szerint tanulni nem érdemes. 

2011. március 9., szerda (MTI)

 
© 2007 MSZP XV.