|
Út
a munkához
Lehetőség azoknak, akik akarnak…
2009.
márciusában a képviselőtestület elfogadta a kerület
közfoglalkoztatási tervét, illetve megalkotta a munkanélküliek
együttműködésének szabályairól szóló önkormányzati rendeletet. Az új
rendelet megalkotására a szociális törvény változásai tették
szükségessé. Ennek egyik fő eleme az út a munkához program.
A változás
lényege, hogy a munkára képes és alkalmas munkanélküliek a
korábbiaknál nagyobb mértékben kapcsolódjanak be a
közfoglalkoztatásba. Így, amellett hogy rendszeres jövedelemhez
jutnak, közelebb kerülnek a munka világához.
A program
egyértelműen kimondja, hogy aki képes dolgozni, az köteles is legyen
dolgozni.
Ennek
érdekében a központi költségvetés a bérköltségek és annak
járulékainak 95 százalékát átvállalja az önkormányzatoktól. Ez
hatalmas segítség a kerületi önkormányzatoknak.
A szociális
törvény a foglalkoztatás megszervezését tudatos tervező munkához
köti. Ennek alapján az önkormányzatoknak minden évben
közfoglalkoztatási tervet kell készíteniük, valamint felül kell
vizsgálniuk a rendszeres szociális segélyben részesülő személyek
jogosultságát. Amennyiben a segélyben részesülők mentesülnek a
munkavégzés alól, vagy az önkormányzat nem tud a munkaképes
segélyezettek részére munkát biztosítani, úgy a továbbiakban segély
helyett, ún. Rendelkezésre Állási Támogatást (RÁT) kapnak, melynek
összege ebben az évben 28.500 forint. Munkavégzés alól mentesülnek
az egészségkárosodott személyek, az 55 év felettiek, az, aki kiskorú
gyermeket nevel és a gyerek ellátását az önkormányzat
gyermekintézményeiben nem tudja biztosítani, illetve az a 35 év
alatti személy, aki nem rendelkezik általános iskolai végzettséggel.
Utóbbiak részére képzést, tréninget kell biztosítani, segítve ezzel
a munkaerőpiacra történő visszakerülést.
Minden,
RÁT-ban részesülő személy köteles együttműködni a Munkaügyi
Központtal, illetve ha erre kötelezik, akkor a kerületi családsegítő
szolgálattal is, mely segítséget nyújthat a rászorulók mentális
fejlesztésében, szociális, életviteli, és beilleszkedési problémáik
kezelésében, megoldásában.
A munkára
alkalmas személyek foglalkoztatása a kerületi intézményekben,
közfeladatot ellátó gazdasági és nonprofit társaságoknál, illetve a
Polgármesteri Hivatalban valósul meg. Munkájukért minimálbérben
részesülnek.
Kerületünkben
a 2008. decemberi adatok alapján 445 rendszeres szociális segélyre
jogosult regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván. Ebből 384 fő
állítható munkába. A kerület 198 fő foglalkoztatására tud
lehetőséget biztosítani intézményeiben. Számukra a képzettségüknek
megfelelő munkát ajánl fel az önkormányzat, a teljesség igénye
nélkül takarítói, parkőri, kerti munkás, asszisztensi, kisegítő
könyvtárosi, adminisztrátori, vagy épp kisegítői munkakörben.
A munka
folyamatban van. Eddig nagyságrendileg 90 fő már munkába is állt,
több mint fele a RÉPSZOLG Kht-nál. A kerületi oktatási
intézményekben jelentős létszámban ősztől állnak majd munkába az
eddig segélyezettek.
Természetesen
akadnak olyanok is –nem kevesen- akik nem élnek a felajánlott
foglalkoztatás lehetőségével. De az ezzel kapcsolatos számadatokról
még korai lenne nyilatkozni… Reméljük nem ez lesz az általános
hozzáállás…

|